A bátor, szép Denevérember és a Pókember fegyvertelen, meztelen lenne felhőkarcolók nélkül; azokat megvonni tőlük olyan volna, mintha a fénykardot száműznénk a Csillagok háborújából. A levegő urai, a szuperhősök hol, hogy röpködnének a tömzsi Budapesten? A felhőkarcoló az Egyesült Államok védjegye, státuszszimbóluma: mind külcsín(y)e, mind pragmatikus minősége elválaszthatatlan az Újvilág menőségétől. Természetes, hogy időről időre fölcsigázza az öreg kontinenst, Ázsia fényűző, olajban fürdőző konjunktúráit pláne. E féltékeny szerelem gyümölcse, hogy nem is Észak-Amerikában keresendő a legmagasabb épület: Dubaj városának Burj Khalifája majd’ 830 méternyire nyúlik, a szintén újgazdag Azerbajdzsán is felvette a kesztyűt, és 1050 méter felhúzásában mesterkedik. De az biztos, hogy a kínai, 838 méteres Sky City hamarosan felemelkedik, a kínai kormány ugyanis áldását (?) adta rá.
Ennek az architektonikai őrületnek legfrissebb vívmányai állítólag földrengésállóak, legalábbis előre nyugtatgatnak a Tervezők: a monstrum a 9-es erősségű földrengésnek is nevetve fittyet hány. A földrengés próbáját talán kiállja, ám Isten számára továbbra sincs lehetetlen, és 2001-ben is sikerült elég komoly bábeli zűrzavart csinálnia.
Pragmatizmust említettem, amely alatt azt értettem, hogy például a Sky Cityben 31 400 személy fér majd el úgy, hogy horizontálisan alig foglalnak helyet. Ez teljesítmény a köbön! Kénytelen vagyok bevezetni azonban egy másik fogalmat, a praktikusságot, mely az égig érő lakóháznak már nem erénye: egy terrortámadás, neadjisten háború esetén ugyanakkora erőfeszítéssel harmincszor akkora építményrész és százszor annyi ember semmisíthető meg, tisztelt megrendelők. Jól tudta ezt Mehemed, felrúgta a Centered. Vagyis: minden egyes galaktikus felhőkarcoló vörös célkereszt a desztináció homlokán. Bizony. A tömeggyilkosok már csak ilyen társasági lények: a minél koncentráltabb tömeghez vonzódnak.
Kedves cseh barátaink, álljatok meg annál a 100 méternél, ki tudja, hoz-e egy újabb 1939-et a holnap. Azerbajdzsánnak mondjuk „csak” a közvetlen szomszéd Örményország esküdt ellensége, az Arab Emírségekre kik mérgesek? Hisz azok az Amerika-gyűlölő terroristák, akik lelkileg a WTC-be is belementek (feltéve, hogy a merényletet nem maga az amerikai kormány rendezte – ez a jegyzet nem az összeesküvés-elméletekről szól). Ha az öngyilkos hajlamúak megint vérszemet kapnak, lehet, hogy lőttek a dicsőséges Burj Khalifának – sőt lehet, hogy épp a Burj Khalifát látván kapnak vérszemet egy szép napon.
Aki gólyalábon áll, azt könnyű kigáncsolni. Aki atomerőművek tövében éli energiagazdag életét, azt likvidálni. Aki játszott a Red Alert nevű utópista futurista stratégiai játékkal, az megtapasztalhatta, hogy nagyobb eredmény, sikerélmény, élvezet nincsen, mint az ellenfél territóriumában pöffeszkedő atomerőművet lebombázni. Csodálatos: akkorát pukkan, hogy környezete egyéb objektumait is viszi magával, a járulékos sugárzásban pedig a járókelők is szörnyet halnak közel s távol. Hadászati szemszögből az atomerőművek öndestruktív atomaknák. Japánnak, ha Nagaszaki után nem lett, legalább a fukusimai katasztrófa után tényleg elege lehetne a radioaktivitásból. Apropó, környezet: engem a környezetvédelem mint olyan nem igazán izgat, általában álproblémának tartom, a paksi erőmű létezése mégis zavar, mivel kidurranása során nem messzi szülővároskámat is ellepi a nukleáris szenny. Pakstól a megyeszékhely, Szekszárd mintegy 40 kilométerre helyezkedik el, márpedig Csernobil keze 80 km-re is elért egy-egy pajzsmirigyrák erejéig (ott egy 1000 megawattos reaktor gyulladt ki, a paksi létesítmény összteljesítménye 1760 MW) – az egyetlen magyarországi atomerőmű kifüstölése betenné a lompost Tolna megyének, nem beszélve az országos áramellátottságról, amelynek csaknem feléért Paks a felelős. Az oszmán hódítók már jutottak el a térségig, ne feledjük. Nem ártana felkészülni.
Észak-Magyarország hovatovább a szlovákiai atomerőművektől is veszélyeztetett. 2005-ben 440 atomerőmű működött világszerte; egy efféle felszereltséggel a bolygó sűrűn lakott területeinek nagyjából egésze instant tönkretehető (ha arányosan helyezkedne el és egyszerre robbanna fel az összes), egy robbanás közvetett hatása az energia-, infrastruktúra- és emberveszteségből gyűrűző globális bénulás, összeomlás, a folyamat hosszan elnyúló láncreakció, a középkori múlttal rendelkező dicső ukrán település 1986 óta siralmas szellemváros. U-235 alapú pusztítást indukálhat hadi szándék (Hirosima, Nagaszaki), emberi linkség (Csernobil), természeti csapás (Fukusima), a következő atomtragédia, felteszem, egy kém mesterkedése lesz. Izrael például korszerű és kifinomult módon, hackerként törekszik megbolondítani a nyugtalanító iráni atomprogramot. Az atomerőmű egy távirányítású óriásbomba, melynek kapcsolójára bárki és bármi rátenyerelhet. Ezerféle okból, százféle helyen.
Vegyük az Amerikai Egyesült Államokat. Komoly baleset utoljára 1979-ben történt, aztán nem is kezdtek atomerőmű tákolásába. Obama 2010-ben fennhéjázott két új létrehozásával, mire ezt büszkén beharangozta, érkezett Fukusima. 2011. júniusi hír, hogy az amerikai atomerőművek 75 százaléka szivárog, 65-ből 48 tríciumot ereszt, amit a helyi Nukleáris Energia Intézet azzal intézett el, hogy „á, trícium, az úgysem árt meg”. 2013 áprilisában arra hívta fel a figyelmet a kongresszusi biztonsági bizottság exelnöke, Gregory B. Jaczko, hogy a 104 atomreaktor mindegyike problémás. A beígért konstruálás ettől még halad tovább, mi több, a nemzetközi atomlobbistáknak két évvel Fukusima után ismét kinyílt a csipájuk, a „világszerte” készülő atomerőművek viszont, nem véletlenül, többnyire ázsiaiak, elsősorban kínaiak és oroszok, Amerikában mostanában inkább a bontásokról hallani, mint a lelkes építkezésről. Mintha már nem verné a mellét Obama sem. Érdemes emlékeztetni, hogy Amerikával se bánik sokkal jobban Gaia, mint Japánnal, hogy mást ne mondjak, a Sandy hurrikán is leállított néhány atomerőművet.
„Országunknak nincsen szüksége nukleáris energiára” – sommázott a Los Angeles Times-nak Shaun Burnie. Nagy ügy, ő csak egy hülye hippi. Hülyeséget is beszél, merthogy szüksége van, pont ez a gond, minthogy nem az energetikai alternatíva lett bevezetve és elterjesztve. Nem a nukleáris energiára kéne rátámaszkodni. Amerika energiaellátásának 85 százalékát fedezi az atom. Innét roppant nehéz átállni.
A felületes szemlélő számára nem kapcsolódó hír, mélyebben ugyanannak az eszelős felelőtlenségnek a tünete, hogy mindeközben jelentősen csökkennek az amerikai hadseregre fordítandó kiadások. Chuck Hagel védelmi miniszter nem is ködösített, kijelentette kerek perec: „A döntések komolyan veszélyeztetik az amerikai hadsereg harci készültségét.”
Na most, a baj – a sanyarú tényen túl – az, hogy erről, mármint egy hatalom gyengüléséről nekünk, idegeneknek egyáltalán nem kellene, nem szabadna tudnunk, az ő szempontjukból. Szuperhatalmi, nemzetbiztonsági megfontolásokból. Szinte minden államnak akad ellensége, az egyesülteknek különösen sok van. Szerintem az ostoba se vitatja, hogy a gyengepontot az ellenségnek elárulni ostobaság. Előnytelen közhírré tétetni, hogy a nukleáris rakéták elfogására rendszeresített amerikai rakéta kudarcot vallott. És annak kormányzati hangoztatása vajon mi célt szolgál, hogy többé nem a világ egyedüli ura az USA, he? Miért jó a hanyatlással hivalkodni, ezáltal a riválisok alá a lovat adni? Rájuk tartozik-e a visszaesés analízise, hogy gőgösebbé és merészebbé tegye őket? A büszkeség és a méltóság semmiség, de itt taktikai csata zajlik, kérem. Ezt csupán fejből tudom idézni, de a Marduk zenekar egykori énekese mondott valami olyasmit az iraki invázió indításakor, hogy ha egy birodalom gyengének mutatja magát, közel a bukása.
Mi ismerjük a szigetvári tragédia történetét. A heroikus küzdelem végkimenetele azon múlott, hogy a magyar védők bennfentes információi az ostromlók kezébe szivárogtak, titkos levél formájában. Ezeket az adatokat kihasználva foglalta el a várat a török.
Az Ördög nem alszik; amíg nincsen istenileg garantált világbéke, addig jobban tesszük, ha nem kreálunk magunkra gyengepontokat. Vagy ha semmiképp nem bírjuk ki nélkülük, legalább ne leplezzük le őket.
