Foray Nándor separatumai

Szerintem a Charlie Hebdo tetemei fölött zajló perpatvarban sem a konzervatív, sem a liberális hangadóknak nincs teljesen igazuk.

Majdnem ugyanakkor jött ki a két egyszerre legnépszerűbb és legnépszerűtlenebb hazai rockcsapat új albuma, és majdnem ugyanaz lett a véleményem. Majdnem, de végül egyáltalán nem.

A Depresszió hamar elérte azt a státuszt, hogy divat lett oltani. Újabban a mainstreambe is berobogott: például jobban örültem volna, ha e tökös rockbanda képvisel bennünket a Dalfeszten. Függetlenül ettől meg A folyamat zajlik… minőségétől, én semmiképp nem állnék be a köpködősorfalba, eddigi albumaik szerintem egységesen magas színvonalat hoztak, mindegyiken akad számos feledhetetlen darab. Ami az Egyensúlyt illeti: telitalálat a cím – nomen est omen.

Mindketten a kollektív tudat („Isten”) közvetítői voltak, ám mindkettejüknek akadtak gyengeségei: előbbié a félelem, utóbbié a harag. Mi alapján lehetne eldönteni, hogy melyikük állt közelebb az isteniséghez, inkább viselkedésük vagy véghezvitt csodáik mibenléte a mérvadó?

Furcsa, hogy a Bëlga pont az utolsó valamirevaló albumán degradálta magát nonzenekarrá (California). A Zigilemezen egy-két töltelékdarab ha akadt, ám a mai napig jelentőségteljes déjà vu-m támad, mikor az adott dalcímekhez hasonló kifejezéseket látok. Márpedig nálam magas a mérce, ahhoz, hogy egy tracklistát egyáltalán lemeznek tekintsek, kellenek jó alapok, kurva jó verzék, és annál is jobb refrének. Mindezt a Zigi meg-megadta.