Hónap blogja

a_honap_blogja_dij_150.jpg

Év diákújságírója

az_ev_diakujsagiroja_2._helyezett_150.jpg

Legjobb cikk

legjobb_cikk_szerzoje_150.jpg

Sajtószabadság vagy becsületsértés?

2015.01.16. 01:14 | Foray Nándor |

Szerintem a Charlie Hebdo tetemei fölött zajló perpatvarban sem a konzervatív, sem a liberális hangadóknak nincs teljesen igazuk.

Nagyra becsülöm valamennyi világvallást, ezúttal mégsem állok a markánsan konzi állásponton; úgy vélem, igenis lehessen cikizni a vallásokat – ami nem azt jelenti, hogy kell is folyamatosan, ám ha akad egy kihagyhatatlan jézusos poén, akkor süssük csak el, ő sem haragszik –, lehetőleg ne a királyi tévében. Egy kis marginális szubkultúra áruljon olyan képregényt, amilyet kíván.

A libsik azonban még nagyobbat tévednek, amikor akképp erősködnek, hogy a tiszteletlenség, azaz a szólás- és sajtószabadság a végtelenségig dagasztható. Ők egyszerűen nem látnak a szemeiktől. Jó napot, van olyan vétség, teszem azt, hogy „rágalmazás”. Van „becsületsértés”. Már olyan bűntettünk is, hogy „rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” – mialatt a francia kereteket bontod, a magyar helyzet nem szúrja-e ki a szemed? Sőt, bizonyos fekete vonalakat ábrázoló kitűzőt se hordhatok, ha azok egyes törvényhozókat valami ominózusra emlékeztetik (csakazértis: éljen Franco! éljen a Tábornok!).

Csakhogy ha nyilvánvalóan nonszensz a liberális „Játék határok nélkül” koncepció, akkor fölmerül a kérdés, hogy hol a határ. És hoppá. Hirtelen szubjektívvá válik, hogy mi a sajtószabadság. (Nem mintha eddig nem az lett volna.) Én ugyanis azt mondom, hogy becsületsérelem abból is kerekedhet, ha a vallási eszmerendszerem pocskondiázod nagy nyilvánosság előtt.

A te sérelmeddel nem eshet azonos súllyal latba, mondod erre, a prófétáé. Hiszen a tiédből gondod is lehet, a prófétáéhoz viszont nekem nincs közöm. A nagy lófaszt. Elméletileg simán megtörténhet, hogy megfogható, forintosítható hátrányom származik abból, hogy mondjuk a vallási közösségemet úgy állítják be, ahogy. Ha kipécézik a csoportomat, a gúnyt kiközösítés, kirúgás, akármi követheti. Szóval az én teoretikus megítélésem szerint a vallásom gyalázása az én becsületsértésem. Vagyis? Akkor védendő a becsület vagy fontosabb a szabadság?

Világos hát, hogy végső érv nem létezik a vitában. Jórészt genetikai meghatározottság függvénye, hogy valaki melyik álláspontot érzi magához közel: akit alacsony ingerküszöbbel áldott/vert meg az Isten/egyedfejlődés, az kikéri magának a fricskát a médiában, akit magassal, az meg leszarja, röhög rajta, támogatja. Egyik becsületre, másik szabadságra hivatkozik. A kettő tudniillik opponálja egymást. Legfeljebb kompromisszum valósulhat meg. Ha nem sérthetem a becsületed, nem vagyok szabad. És az istenkáromlás miért ne volna becsületsértés? Előfordulhat, hogy az istenem az életem.

De minek is gyártok elméleteket, mikor az orrom előtt a manifeszt példa: a párizsi szabadságmenet után posztolt egy francia humorista valami idétlenséget. Nem, se rágalmazásnak, se becsületsértésnek nem nevezhető, hacsak nem az én szigorú teóriám alapján, de akkor meg az is igaz, hogy a hitre se szabad köpni. A francia rendőrök tartóztatták le. Korábban is meghurcolták egyébként, „megszólalásai” miatt.

Nem az övé, hanem ez az igazán erős poén. Tetszik látni. Francia karikaturisták szabadságáért és életéért zúgolódnak, s közvetlenül ezután ugyanez az emberanyag elvisz egy francia humoristát. Persze az Index egy gálánssá emelkedett magyarázó jegyzete majd disztingvál itt is.