„Miért feltételezik azonnal egy arab kinézésű emberről, hogy illegális bevándorló? Ránézésre ítélnek meg embereket, és a kinézésük alapján minősítik őket?”
Kérdezi Zsidókat fognak ölni című cikkében Bartus László, teljes joggal, főleg, hogy az arab kinézésű embert az Emírségek küldte, melyet Dubaj miatt dívik szeretni mostanában. Mégis sajnálatos, hogy Budapest metropolisz lakosait már nem illeti meg a megkövetelt méltányosság:
„Amikor Budapesten jártam, rászántam két órát, és csak mentem az utcán, néztem az arcokat. Mindegyiket úgy vizsgáltam, hogy ha megjelenne nálam egy állásinterjún, a takarításon kívül mire tudnám még használni. A 21. században. Megvallom, még egy közepes elektronikai bolt személyzetét sem tudtam volna összeszedni, viszont takarítóm lett volna elég. Nem is értem, hogy ezzel az emberanyaggal miből él ez az ország?”
Tehát igenis van, ahol legitim ránézésre megítélni embereket, és a kinézésük alapján minősíteni őket. Ezen a helyen pedig a rendőrökkel kapcsolatos előítéletek is állnak, természetesen:
„…ha valaki azt mondja, hogy egy magyar rendőr úgy lépett oda hozzá, hogy arról azt feltételezte, hogy ki akarja rabolni, azt azonnal elhisszük, legfeljebb azt nem értjük, hogy miért nem rabolta ki.”
„Egyetlen szavukra elhisszük, hogy a civil ruhások be voltak rúgva, mint az állat…”
„…a hivatalos Magyarország civil ruhás képviselői ilyenek, ez egy csendes hétköznapi igazoltatás, az unalmas mindennapok része.”
Aztán persze a magyar lét útvesztőiről értekezik a szerző, jó szokása szerint a magyarok stílusjegyeit állapítja meg, a rájuk érvényes konzekvenciákat vonja le. Bartus következetes, csak épp a szabályt egy kivétel erősíti. Fontos, hogy újfent megerősítést nyert, hogy mindenféle sztereotípia akkor és csak akkor létjogosult, ha az a magyar nemzetet dehonesztálja.
(Bartus László kettő kettősmércézés között ítéli el a „kettős mérce” emlegetését: Cartmanre nem érvényes II)
